Az ébresztőmesék tudományos háttere

Az alvás során mély és kevésbé mély alvási szakaszok váltakoznak, és a spontán ébredés élettanilag egy nem túl mély alvási szakaszban kezdődik (a “REM” álmodási szakaszban, vagy egy könnyű nem-REM alvási szakaszban). Ha kedvesen és néhány trükkel segítesz a gyermekednek eljutni ebbe a fázisba, és innen a teljes éber állapot eléréséig, akkor könnyebben, vidámabban ébred. A trükkök pedig az agyra ható jelzések, amik az éberséget fokozzák, és végül felébresztik az alvó gyermeket: a fény, az érintés, a hangok, végül a közös játék (utóbbi még a felébredés után is emeli az éberségi szintet). Minden mese fokozatosan juttatja el a gyermeket a teljes felébredésig, a felsorolt “jelzések” felhasználásával.

Dr. Benedek Pálma alvásszakértő főorvos előszava:
„Életünk közel felét alvással töltjük. Elődeink az alvásra mint szükséges rossz szokásra gondoltak, és csupán a múlt században indult kutatások világítottak rá, milyen lényeges élettani folyamatok zajlanak le ilyenkor. Fontos, hogy már gyermekkorban figyelmet fordítsunk az optimális alvási szokások kialakítására. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás gyermekünk fejlődésének elengedhetetlen része, közben ugyanis szervezetünk regenerálódik, fejlődik, immunrendszerünk erősödik, valamint az emlékeink is elraktározódnak. Elengedhetetlen, hogy pozitív érzések társuljanak gyermekünkben mind az elalváshoz, mind pedig az ébredéshez. Az esti rutin és elcsendesülés jól ismert segítője ennek a folyamatnak. Azt már tudjuk, hogy a lefekvés körül milyen rituálék, szokások segítik gyermekünk elcsendesülését, felkészülését a pihenésre: ennek szerves részét képezi az esti meseolvasás, a nap folyamán történtek feldolgozása akár történetekbe
ágyazva. Keveset beszélünk azonban a reggeli ébredés fontosságáról, pedig felnőttként sem mindegy, hogyan kezdjük el a napunkat, hogyan ébredünk. A hirtelen, zaklatott felkelés után az egész nap során érezhető rajtunk a stressz, a problémákkal való
nehezebb megküzdés. Ugyanez igaz gyermekünkre is. Fontos, hogy az ébredésünk kellemes legyen, a nap indítása nyugodtan történjen. Ehhez nyújt segítséget a szülőknek Somogyi Eszter könyve, amelyben megtalálják azokat a praktikákat, amelyekkel megkönnyíthetik gyermekük napjának indulását. A gyengéd ébresztés rutinná válása segít a későbbiekben is az ébredés könnyebbé tételében, a kamaszkori alvászavarok csökkentésében. Alvásszakértőként mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szenteljen pár percet minden reggel a napindító rutinnak, amellyel nemcsak aktuálisan segíti gyermeke napi aktivitását, de a szülő-gyermek kapcsolat erősítésén túl a később kialakuló alvászavarok megelőzéséért is sokat tehet.”

Dr. Benedek Pálma
a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati
Intézet Alváslaborjának vezető főorvosa

Nézzétek-hallgassátok meg az online könyvbemutatót (kattints a videóra, vagy a weblinkre :):

https://fb.watch/aJlEBmcQOn/

Ébresztőmesék online könyvbemutató